Nemzet napszámosa

Norvég iskola – a szülő és a tanár szemszögéből

Előző cikkemben (Miért szeretnek a norvég gyerekek iskolába járni?) részletesen írtam a norvég iskoláról. Megígértem, hogy a témát folytatjuk, hiszen egyrészt még korántsem merítettük ki, másrészt sokan voltak kíváncsiak még sok egyébre is ezzel kapcsolatban. Most az oktatás másik két főszereplője szempontjai kerülnek a poszt középpontjába.

Az már kiderült, hogy a gyermek stresszmentes iskolaéveket élvezhet, megtanul csoportban dolgozni, megosztani a munkát, alkalmazkodni a csoportigényekhez, problémákat megoldani és önállóan döntéseket hozni. Hogyan és mennyire értékeli ezt a szülő, és milyen kötelezettségek terhelik, miben kell segítenie, mit várnak el tőle?

A norvég szülő maga is jórészt stresszmentes életet él, nem rohan sehová, nem kell neki egyszerre több munkahely a megélhetéshez. Mivel a munkahelyén is csapatban dolgozik, nemcsak maga a munka oszlik meg, de a felelősség is. A vezetők célja, hogy segítsék az el-és a lemaradókat, valamint az, hogy minden erejükkel elősegítsék egyrészt a jó munkahelyi légkört, másrészt a teljes esélyegyenlőséget. A szülő ezt szokta meg, ezt várja el tehát az iskolától is, és várakozásaiban nem is csalódik. Azonban ez teljesen természetes a számára, tehát nem kiváltságként vagy ajándékként éli meg, hanem alapvető állampolgári jogként, amit alanyi jogon biztosítanak gyermekének.

Mivel az iskola vezetése a pedagógus-gyermek-szülő hármas kapcsolatában tudja elképzelni magát az oktatást, az is természetes viszont, hogy a szülő is teljesíti az iskola elvárásait. Havonta elolvassa és nyugtázza a tanári szöveges értékelést, amit a tanár elküld, és évente kétszer (ősszel és tavasszal) személyesen is meghallgatja a tanári beszámolót gyermeke iskolai előmeneteléről. Időnként közös gyűlésen, ún. konferencián vesznek részt a szülők, pedagógusok és akár a gyerekek is, ahol megbeszélhetik a felmerülő problémákat, és igyekeznek közösen megoldást találni rájuk. Norvégiában viszont természetes, hogy a szülő veszi a fáradtságot, és tartja a kapcsolatot a tanárokkal, és kész együttműködni velük. Pedagógus és szülő nem ellenfél, hanem a gyermek érdekében kompromisszumokra képes partner.

Mivel ritkán kapnak a gyerekek házi feladatot, otthon ez nem meríti ki sem a gyermeket, sem a szülőt. Nem szokás a folyamatos, órák hosszat tartó együtt tanulás, és a szülő sem veszi magára a gyermeke iskolai terheit.

Nagy könnyebbség a szülők egy részének, hogy az iskola biztosítja a tankönyveket, füzeteket, írószereket, sőt az iskolai órákon használatos laptopot is (amit egy-két év használat után meg is lehet vásárolni). Ugyanakkor a szülőnek kell biztosítania a kiváló minőségű túra-és sífelszerelést, ami nem éppen olcsó mulatság. A természetközeliség alapvető dolog a norvégoknál, és nem lehet kifogás a szóülő részéről a rossz idő vagy a hideg évszak, ha többnapos sátorozásra vagy sítáborozni mennek az osztályok (pl. ősszel), és ehhez minden szükséges holmit a gyermeknek kell vinni (hálózsák, meleg, vízhatlan öltözék, túracipő stb.).

Az iskolák itt sem kapnak meg mindent az államtól, amit szeretnének. Ezért különböző iskolai rendezvényeken gyűjtenek pénzt például az iskolai zenekar új hangszereire vagy egy drágább kirándulás költségeire. Ehhez nagyon komoly szülői segítséget várnak el. Teljesen természetes, hogy az iskolai bálokon a büfét a szülők vállalják be: nemcsak árusítanak végig a program során, hanem ők is készítik el enni-innivalót, illetve annak összes költségét állják. Árveréseket is meghirdetnek az iskolák, amire nagyon komoly felajánlásokat várnak el: a legjobb minőségű holmikat lehet itt megvásárolni, szégyenletes is lenne valami olcsó vacakot felkínálni. Bútorra, festményre, elektronikai eszközökre éppen úgy szert tehetünk ezeken az aukciókon, mint elegáns ruhaneműre vagy a legmodernebb konyhai eszközökre.

Zárójelben jegyezném meg, hogy Norvégiában az iskolás gyerek sem szégyell saját maga készítette süteményt vagy kézműves terméket árulni valahol nyilvánosan a közös, vágyott cél érdekében. A szülő ezekhez is biztosítja az alapanyagokat és a támogatását.

A tanárok nincsenek egyedül sem a munkában, sem az esetleges döntéshozatalban: tudnak egymással konzultálni, tudnak egymásra hallgatni, ha valamilyen megoldani való probléma merül fel, hiszen minimum két pedagógus tanít a maximum 24 fős osztályokban. Mivel nem siettetnek senkit, és mindenki a saját tempójában tanulhat, nincs nyomás a tanárokon sem, hiszen a feladat így nem elvégezhetetlen.

Adminisztratív terheik nekik is komoly mértékben vannak – hasonlóan magyar kollégáikhoz -, hiszen minden hónap végén minden tanítványuk teljesítményéről szöveges értékelést küldenek. A nevelőtestületi gyűléseket azonban úgy szervezik meg, hogy aznap a gyerekek hamarabb mennek haza vagy később érkeznek, nem pedig a nap végén kerül sor rájuk.

A tanításhoz szükséges minden segítséget megkapnak a munkahelyükön: fénymásolók és nyomtatók, laminálógépek, a szükséges fehér és színes papírmennyiség, elektronikai eszközök, jól felszerelt könyvtár – minden rendelkezésre áll.

Ahhoz, hogy Norvégiában tanítani tudjon valaki, elegendő olyan erkölcsi bizonyítványt kérni, ami azt bizonyítja, hogy gyerek ellen elkövetett erőszak vétségben büntetlen az illető, másra nem kíváncsiak – nálunk ezt sokkal komolyabban veszik, Magyarországon abszolút feddhetetlennek kell lenni.

A tanerők egy általános pedagógusképzést kapnak, és általános iskolában mindenki taníthat minden tárgyat, amihez kedvet érez, amit szeretne (persze ezt szigorúan egyeztetik az iskolavezetéssel és a kollégákkal). Ezáltal nem szűkülnek be, folyamatosan kihívás elé állítják magukat, és nem fásulnak el. Heti tervekben dolgoznak, így jobban átlátják a kisebb tanítási egységeket, valamint azt, hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Nem sok fegyelmezési lehetőségük van. Mivel nincsenek komoly szankciók, a gyerek például lazán facebook-ozhat az órán, hiába szól rá többször is a tanár, nem igazán tehet semmit. Nagyon nehéz felkelteni a norvég iskolában is az érdeklődést, még nehezebb megtartani, így ritkán várható alapos tudás.

Köszönet Kun Attiláné Judit, Norvégiában élő barátnőm segítségéért.

Folytatás következik: Hogyan búcsúznak a középiskolától a norvég diákok?

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!